Tető vízszigetelés: óvja meg az épületet!
A tető-vízszigetelés elengedhetetlen az épület állagának megóvásához, ezért fontos figyelni az állapotára, és amikor szükséges, javítani, vagy felújítani!
Ha kinézünk az ablakon, mostanság szinte mindig esik az eső, havat már alig látni, a városokban legalábbis semmiképpen. Az időjárás rányomja a bélyegét a hangulatunkra, de nem csak arra: folyamatosan áztatja az épületeket, a köztereket, és gyakorlatilag mindent csak erodál. Ez persze nem jelent túl nagy problémát, ha a tető vízszigetelése rendben van, ám, ha csak egy apró hiba is fellelhető rajta, máris kész a baj.
A tető vízszigetelése – értelemszerűen – megakadályozza, hogy a víz az épület falaiba, illetve a födémbe szivárogjon, onnan pedig bejusson a lakásokba. Nem kell talán mondanunk, hogy ez utóbbi milyen károkat okoz, azonban a falak és a födém ázásáról talán tudunk újat mondani azon túl, hogy megindul a penészedés, a festék és a vakolat pedig szép lassan lemállik.
A falakba beszivárgó nedvesség ugyanazt a rombolást viszi véghez a tető közelében is, mint amit egy nedvesedő pincében láthatunk, és a vízszigetelés is ugyanolyan fontos mindkét esetben. Ha ugyanis ez hiányzik, és az épület szerkezete úgymond ázik, akkor az épület szerkezeti integritása is veszélybe kerülhet, vagy hétköznapibb módon megfogalmazva: akár össze is omolhat. Persze ez nem következik be egyik napról a másikra, ám, ha megindul a folyamat, és nem küszöbölik ki a hibaforrást, akkor előbb, vagy utóbb veszélyessé válik a ház, és a legrosszabb esetben bontásra kell kijelölni.
Ezt természetesen nem riogatásnak szánjuk, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy akár ilyesmi is történhet. Érdemes legalább félévente ellenőrizni a tető vízszigetelését, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos problémák, hiba esetén pedig minél hamarabb elvégeztetni annak kijavítását.
Amennyiben a tető vízszigetelésének javítására, vagy cseréjére lenne szüksége, forduljon bizalommal cégünkhöz, és bízza ránk a munkálatok elvégzését! Vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén, tegye fel kérdéseit, és kérjen árajánlatot is!