A rétegek kialakításának szempontjai
A tetők lapos változatai egy kicsit összetettebb fedést igényélnek, mint a nyeregtetők. A lapostetőre vonatkozó munkálatoknak három típusát tudjuk megkülönböztetni. Az egyik az új tető megépítése, illetve fedése, a másik a lapostető javítás, végül pedig a lapostető szigetelése, amit utólag is el lehet végezni.
A lapostetők nem teljesen egyformák, típusban és szigetelésben is eltérőek lehetnek. Az egyes típusok alapján kell a szakembereknek megtervezni, hogy milyen alapanyagokból és milyen rétegrendben készítik el a tető szigetelését, burkolatát.
A rétegek kialakításának szempontjai
Az első szempont természetesen maga a tető. Nem mindegy, hogy milyen épületről van szó, laknak benne vagy mezőgazdasági funkciója van, járható felületet kell e kialakítani vagy elég a hagyományos is. A szerkezet és az igénybevétel is meghatározza a lapostető kialakításához fontos rétegrendek megtervezését.
A rétegrendek kettő típusra oszlanak, az egyenesre és a fordítottra. A különböző rétegeknek más és más feladata van, de mindegyik a tető és az épület védelmét látja el. A feladataik közé tartozik a teherhordás, a hőszigetelés, a párazárás, a vízszigetelés.
Az egyes tetők és épületek fedésének helyes rétegezése fontos, mert a tető teherbírása, tartóssága és az ingatlan energiahatékonysága is múlik rajta.
A fordított rétegrend alkalmazása elsősorban akkor indokolt, ha a tetőt használják is. Az egyre divatosabb zöldtetők, tetőteraszok, járható tetők és akár felső szintre tervezett parkolók is kaphatnak fordított rétegrendet.
Az egyenes rétegrend az egyszerűbb és olcsóbb változat, ami a nem járható tetőkhöz ideális megoldásnak bizonyul.
A tetőnek szigetelésre van szüksége? Megcsináljuk!
A halogatás nem vezet semmi jóra, ellenben, ha időben értesít minket és ránk bízza a szükséges munkálatokat, akkor lesz egy tartós tető az ingatlanán. Szívesen adunk bővebb felvilágosítást arról, hogyan zajlik a felmérés és a kivitelezés. Lépjen kapcsolatba velünk és kérjen személyre szabott ajánlatot lapostetőre!











